• hirek.png

A betörők még 2019 decemberében felfeszítették a hálószoba ablakának redőnyét, és betörték az üveget. A házban volt idejük körülnézni, szinte mindent vittek, ami mozdítható volt, még azt is, ami elsőre nem. A falból két lemezszekrényt is kitéptek, majd szállítóeszköz után néztek – írja a Kékfény.hu. A házhoz gyalog érkeztek, ezért végül magukhoz vettek egy talicskát, felpakolták rá a több mint félmázsás holmit, majd eltolták. A háztól nem messze szétverték a lemezszekrényeket, kiürítették, majd elmenekültek az összesen közel 50 millió forintot érő pénzzel, nagy értékű karórákkal, arany ékszerekkel, személyes iratokkal. A nyomozás 2020. május 12-én hozott jelentős eredményt, a tetteseket azonosították és elfogták. A két Pest megyei férfit előállították és őrizetbe vették. A bandához tartozó harmadik azonosított társuk jelenleg egy időközben elkövetett bűncselekmény miatt letartóztatásban van. A nyomozók a gyanúsítottak lakásán kutatást tartottak, a betörésből zsákmányolt ékszerek és pénz egy részét megtalálták és lefoglalták.

A MÁV április végéig országszerte 745 tonnányi - a fővárosi vasúti területekről megközelítőleg 480 tonna, a vidékiekről pedig 265 tonna - jogszerűtlenül elhelyezett hulladékot szállíttatott el, amire eddig több mint 38 millió forintot fordított - közölte a MÁV az MTI-vel.

  A közlemény szerint tavaly országszerte összesen 3168 tonna, nem vasúti technológiából keletkező hulladékot szállítottak és helyeztek el ellenőrzött körülmények között.

  A vasúttársaság illegálisan lerakott szeméthalmok felszámolására indított programja keretében rendszeresen gondoskodik a MÁV pályahálózatát és területét csúfító, jellemzően építési-bontási és lakossági hulladék elszállításáról. A járványhelyzet miatt a megszokottnál kicsit lassabban haladnak a munkálatok, azonban továbbra is folytatódnak az elszállítások - írták.  

    A MÁV számára országos szinten nagy problémát jelent, hogy a vasúti területek közelében, a nyílt pályán több helyen illegális szemétlerakók létesülnek. Az így elhelyezett hulladék nem a MÁV tevékenységéből származik, az érintett helyszíneken a lakossági, kommunális hulladékon kívül használt műszaki cikkek, építési törmelék, zöldhulladék halmozódik fel.

    A legtöbb ilyen területen a rendszeres takarítás és szemétszedés ellenére néhány napon belül újra ugyanaz a látvány fogadja az arra járókat - közölte a cég.

    A vasúttársaság a helyzet hosszú távú megoldása érdekében egyeztetéseket folytat a leginkább érintett önkormányzatokkal is, és ezzel párhuzamosan egy munkacsoport azon dolgozik, hogyan lehet javítani a tiltott helyen hagyott hulladékok elleni küzdelem hatékonyságát.

A Lajosmizse-Budapest vasútvonal mentén is súlyos a helyzet, szinte a teljes vonalon ellepi a szemét a vasúti pálya környezetét.

Egy hat fős csapat, köztük egy kiskorú szedte a piaci áron zsákonként 1200-1500 Ft értékű termést egy fenyőerdőben. Egy tucatnyi zsák már a kocsiban, egy másik tucatnyi még az erdőben, épp rakodtak, mikor az arra járó erdőgazdálkodó értesítette a rendőröket. A lajosmizsei rendőrőrs járőreinek gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően a termény helyett helyszíni bírsággal a kezükben indulhattak haza Tatárszentgyörgyre a tolvajok.

A felmérés célja, hogy képet kapjanak arról, hogy a lakosság mennyire ismeri, alkalmazza és mennyire ért egyet a települési rendeletekben foglalt kerti hulladék égetésének szabályaival. Mindenki, aki kitölti a kérdőívet, az nagyban segíti az Ócsa ÖTE lakossági prevenciós tevékenységét, ezáltal a lakókörnyezete még biztonságosabbá és élhetőbbé tételét. Az online kérdőív kitöltésére május 31-ig van lehetőség.

Május 20-án lejár az szja bevallási határideje. A legtöbb adózónak a NAV által készített tervezettel semmi dolga, azonban az egyéni vállalkozóknak, őstermelőknek és áfás magánszemélyeknek ki kell egészíteniük bevallásukat. Az őstermelők, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek és az egyéni vállalkozók (kivéve a teljes adóévben eva vagy kata szerint adózók) részére készített bevallási tervezet csupán egy „ajánlat”, ami nem válik automatikusan bevallássá. Tehát ezeket a tervezeteket ki kell egészíteni a vállalkozói, az önálló valamint az őstermelői tevékenységből származó jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel. Ha nem egészítik ki, nem módosítják az adóbevallási tervezetet, az automatikusan nem válik május 20-án személyijövedelemadó-bevallássá ebben a körben. Ezen kívül mindenkinek figyelnie kell az 1+1% felajánlására is, amelyre Salgó Attila, a NAV sajtóreferense hívta fel a figyelmet.

Tegnap óta minden termékkör árusítható az albertirsai piacon. Ez az intézkedés a keddi, a pénteki és a vasárnapi piacnapokra vonatkozik. A szombati használtcikk piac működése további intézkedésig szünetel. Ennek az az oka, hogy csak így megoldható a szükséges fertőtlenítés.

A piacon kötelező a szájmaszk és a 2 méteres védőtávolság betartása.

Az időkorlátok a holnapi napon még az eddig megszokottak: a 65 évesnél idősebbek kizárólag 9:00 és 10:00 óra között vásárolhatnak. Az ez előtti és utáni időszakban a fiatalabbak lehetnek jelen vásárlóként.

A pénteki alkalmakon a napijegyes árusok létszámának függvényében elképzelhető, hogy a zöldség, gyümölcs, virág, élelmiszer termékkörön kívüli árusok egy részének a parkolóban tudnak helyet biztosítani. Ennek oka a zsúfoltság elkerülésének szándéka.