• hirek.png

Holnap délután 2 óráig lehet szavazni az Év Háza pályázat keretében a dabasi építészek, Ligetvári István és Ligetvári Dorottya által megálmodott inárcsi lakóházra. A legrangosabb hazai, független, szakmai pályázat mára a magyar építészeti közélet részeként, annak legjelentősebb szervezeteinek és szövetségeinek a támogatásával, valamint a legelismertebb építészek zsűriben való közreműködésével 10. alkalommal keresi a példamutató építészeti teljesítményeket – 2020-ban a családi ház és kis társasház kategória mellett ismét középület kategóriában is. A díj az elmúlt évtizedben a legismertebb és legszélesebb körben érdeklődésre számot tartó építész szakmai elismeréssé vált. Az országos, nyílt és nyilvános Év háza pályázaton az elmúlt két évben megépült családi házak, nyaralók és a maximum 4 lakásos lakóépületek tervezői mérettetheti meg munkáikat, illetve az ebben az időszakban elkészült középületeket is górcső alá veszi a neves zsűri. A pályázat célja, hogy megismertesse, számba vegye azokat a minőségi építészeti alkotásokat, amelyek mind esztétikai, mind környezeti, mind pedig gazdasági szempontból példaértékűek. Az Év háza díj jellegzetessége, hogy az fiatalok, pályakezdők, elsőtervesek számára sem elérhetetlen pénzdíjas pályázat. 

Készen áll a révfülöpi tábor a térség iskolásainak fogadására. Néhány kőházon kicserélték a nyílászárókat, így egyre komfortosabbak a házak. Elvégzik a takarítást és fertőtlenítést, így június 25-étől augusztus 20-ig 8 turnus váltja majd egymást a Balaton partján. Szandhofer János, a Baji József Üdülőtábor Alapítvány Kuratóriumának elnöke tájékoztatta rádiónkat a témában.

Több repülő halad át a napokban Vecsés felett. A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása szerint május 27-én és 28-án 8-tól 13 óráig, 29-én 22 órától hajnali 3 óráig terveznek pályazárást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es számú futópályáján, a karbantartási munkálatok végrehajtása miatt. A karbantartási folyamatok időtartama alatt átmenetileg megnövekedhet a vecsési lakosokat érő repülési műveletek száma.

Június 2-ától visszatér az általános munkarend és munkaidő az Ócsai Polgármesteri Hivatalban. Az ügyfélfogadás továbbra is előre egyeztetett időpontban, indokolt esetben történik, kötelezően maszk viselése mellett az Ügyfélszolgálati Iroda helyiségében, valamint az Adóügyi Irodán. Az ügyfélfogadásra kijelölt irodahelyiségekben és a recepción is védőplexi felszerelésével biztosítják a biztonságos ügyfélfogadást.

Előzetes időpontegyeztetés a 06-29/378-125 telefonszám megfelelő mellékein, valamint az egyes irodákhoz tartozó e-mail címeken lehetséges.

Tanulószobát alakítanak ki a Zlinszky Kúriában Dabason. Várhatóan a következő tanév vizsgaidőszakaiban már birtokba vehetik a helyi főiskolások és egyetemisták. A Zlinszky család a város szolgálatába állította egykori birtokát, amellyel kapcsolatban egyetlen kérésük, hogy az épület egy része közösségi térként szolgálja a dabasiakat. Kőszegi Zoltán polgármester azt mondta, létrehoznak egy emlékszobát, illetve a Zlinszky család könyvtára pedig a leendő tanulószobát gazdagítja majd.

Elkezdődtek Pilisen a kerékpárút és a csapadékvíz elvezető rendszer kivitelezési munkálatai. A Rákóczi út 45-65 közötti ingatlanok előtt mintegy 150 méteren kezdik a munkát, amely forgalomkorlátozással jár. Ezen a héten még nem bontják fel az ingatlanok előtti kapubejárókat, azonban a jövő héttől számítani kell erre. Ezen a héten elvégzik a meglévő csapadékvíz-elvezető rendszer elemeinek bontását, előkészítik a területet az építkezésre, kialakítják az új csatorna alatti tükör-részt, valamint kivágják azokat a fákat, amelyek semmiképpen nem kerülhetők ki a munkálatok alatt.