RÁCKEVE - Újraalapításának 30. évfordulóját ünnepelte a Szent Imre Katolikus Általános Iskola. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt, hogy nagy feladatot vállalt a katolikus egyház, amikor a ráckevei iskolát ismét működtetni kezdte.Az iskola történetéről szólva Soltész Miklós elmondta, hogy 1993-ban, az iskola újraalapításakor az első és egyetlen osztály még a plébánia épületében kezdte meg a tanulást, a következő évben költözhetett be - már két osztállyal - mostani épületébe a katolikus iskola. Úgy vélekedett, hogy a szeretet, szigor, humor hármasának mindig ott kell lennie a keresztény ember mindennapjaiban. Pánczél Károly, a térség országgyűlési képviselője azt mondta, hogy az iskola 1897-es alapítása előtt is működött katolikus iskola Ráckevén. Volt 50 szép éve az iskolának 1948-ig, amikortól már nemcsak a hitvalló iskolákat, hanem a hitvalló embereket is üldözték, és több mint 6500 felekezeti iskolát zártak be - tette hozzá. Az egyházközségi összefogással épült katolikus iskolát 1897-ben szentelték fel, védőszentje Szent Imre herceg lett. Az intézmény az államosításig önálló intézményként működött; 2001-ben az iskola felvette a Szent Imre nevet. Az iskolát 1993-ban alapította újra a ráckevei római katolikus egyházközség.