Csúcsot döntött a részvétel a nyári diákmunka programban, amelybe az eredetileg tervezett 26-27 ezer helyett több mint 29 700 diákot tudtak bevonni - mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Czomba Sándor hozzátette, a program támogatására biztosított 3,5 milliárd forint végül 3,8 milliárd forintra emelkedett.  A korábbi évekhez hasonlóan a diákok 80 százalékát az önkormányzatok foglalkoztatták, de a programban résztvevők jelentős számban dolgoztak a vendéglátásban és a mezőgazdaságban is. Mindez pedig azt üzeni, hogy a fiatalok akarnak és képesek dolgozni - mondta. Kulcsár István, Örkény polgármestere korábban azt mondta, a fiatalokra olyan munkát bíztak, amire valóban szükség van a településen.