A családot alapítani szándékozó, letelepedni vágyó fiatalok és a családosok számára vonzóbbak azok a települések, ahol bölcsőde is van - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára. Vitályos Eszter kiemelte: a magyar kormány számára rendkívüli fontosságú a bölcsődei férőhelyek növelése. Emlékeztetett arra, hogy 2014-ben indították el az átfogó bölcsődefejlesztési programot, melynek köszönhetően - 2010-hez képest - 80 százalékkal sikerült növelni a férőhelyek számát, továbbá emelni tudtak a bölcsődei szakdolgozók bérén.988 településen van már bölcsődei szolgáltatás, 2010-ben csak 326 településen működött. Jelenleg is több mint 13 ezer bölcsődei férőhely kialakításán munkálkodik a kormányzat a településekkel, hazai és európai uniós források bevonásával - fűzte hozzá. A cél az, hogy minden olyan helyen, ahol igény van rá, működhessen bölcsődei szolgáltatás, hogy azok az édesanyák, akik vissza szeretnének térni a munka világába, gond nélkül meg tudják ezt oldani - mondta Vitályos Eszter.

Jövő héten hivatalosan is átadják a Kerekerdő Bölcsődét Újlengyelben, Pusztavacson pedig már a befejezéséhez közeledik az építkezés.