Csak az előkészítésre van meg jelenleg a pénz a Budapest-Lajosmizse vasútvonal kapcsán, a megvalósításhoz azonban hiányzik az uniós forrás - mondta Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára. A Kecskemét-Lajosmizse- Kőbánya-Kispest vasútvonal fejlesztésének előkészítését elkezdték, az ügyet némileg hátráltatta, hogy a gyáli önkormányzat pert indított a kiadott környezetvédelmi engedély ellen, ám a bíróság a keresetet elutasította - mondta a politikus. Megkérdeztük a minisztériumot, hogy nyilatkoznának-e a tervekről, a gyáli észrevételek jogosságáról, azonban kérdésünkre azt írták, konkrétumokkal nem tudnak szolgálni. A Kőbánya-Kispest – Lajosmizse - Kecskemét vasútvonal fejlesztése nagyon összetett szervezési munkát igényel. A beruházás célja, hogy az érintett vonalszakaszon olyan infrastruktúra jöjjön létre, amely egyszerre szolgálja a távolsági személyforgalmat, valamint a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia (BAVS) célrendszerének megfelelően sűrített forgalmat is. A rekonstrukció és a kapacitásbővítés mellett a fejlesztés alapvető célja a vasútvonal villamosítása is, amely a teljes Kőbánya-Kispest – Lajosmizse alsó szakaszt érinti. Az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából a tervező cég megvalósíthatósági tanulmányt készített a műszaki kérdések vizsgálatának elvégzésével, valamint a távlati alternatív nyomvonalak felmérésével. A műszaki tartalom vonatkozásában jelenleg egyeztető munkálatok zajlanak. A kivitelezésre vonatkozó előkészítési tevékenység, valamint az építési munkálatok csak ezek lezárultával kezdhetők meg. Illetve szükség van a további feladatok elvégzésére vonatkozó miniszteri döntésre és  forrás biztosítására is - írták válaszlevelükben.