Egy Ócsán élő házaspár is érintett az ország egyik legnagyobb csalási ügyében - írja az rtl.hu. A csalók egy amerikai filmforgalmazó cég nevével éltek vissza. Az ügyfeleknek mindössze annyi volt a dolguk, hogy filmelőzeteseket nézzenek, de ehhez be kellett fizetniük 48 ezer forintot. Már 145 nyomozás indult az ügyben, amelyben a csalással okozott kár akár milliárdos nagyságrendű is lehet. AZ Ócsán élő házaspár is belevágott a munkába, három hónapig meg is kapták a fizetésüket. Ezért beregisztrálták családtagjaikat, ismerőseiket, azonban a cég hirtelen eltűnt. A rendőrséghez sok feljelentés érkezett az ügyben.