Fejlesztenék a révfülöpi üdülőtábort. A Révfülöpön található tábor az elmúlt több mint ötven év alatt folyamatosan épült. Az elhelyezést szolgáló egykori katonai sátrak helyét fa-, majd fürdőszobás kőházak váltották fel, a közösségi épületben pedig néhány évvel ezelőtt korszerű konyhát, később emeleti ráépítéssel modern panziórészt alakítottak ki. A tábor fenntartását a névadó Baji József és felesége, valamint Latyák István, valamint a térség mindenkori polgármesterei végezték és végzik. Az önkormányzatoktól befolyó támogatás, a felajánlott szja 1% és a panziórész kiadásából származó bevételből kell gazdálkodni a fenntartóknak. A bevételeket növelni kell, ezért szezonon kívül kiadják a panziórészt és a kőházakat, igénybe veszik az állami támogatásokat. A költségek csökkentésével is jelentős anyagi terhet spórolnának meg, ezért napelemes rendszer kiépítésére gyűjtenek. A főépület napelemmel történő ellátása mintegy 30 millió forintba kerül. A cél, hogy ez év végéig elkészüljön a beruházás, ehhez azonban támogatás szükséges. A tábort működtető alapítvány számlaszáma és munkatársainak elérhetősége megtalálható a Dabasi Újság márciusi számában, amely Dabas város weboldalán is megtekinthető.