Hírek

Kérj egy dalt!

Stáb

Szabó Erika
Műsorvezető
Ordasi Brigitta
Szerkesztő-Műsorvezető
Brigitta Szlúka
Szerkesztő-Műsorvezető
Balogh Ferenc
Műsorvezető
Kisgyörgy Krisztián
Szerkesztő-Műsorvezető
Hende Máté
Műsorvezető
Moldován Ágnes
Hírszerkesztő
Szeltner Mark
Szerkesztő
Balázs Kriszta
Marketing

Állami pályázati, önkormányzati és magánadományokból szólal meg újra az örkényi katolikus templom orgonája. Az egyházközség régóta szeretné, hogy az orgona újra megszólalhasson, amihez egyrészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma által indított Hangszerfelújítási Program, ezen belül is egy Orgonafelújítási Pályázat, másrészt az Örkény Város Önkormányzata által kiírt, Civil Szervezetek támogatását célzó pályázat volt a segítségükre. Mindkét pályázatot benyújtották és az elbírálás során a támogatásként megnyert összegekből 2022. novemberében megkezdődhetett az orgona felújítása. A rekonstrukció több lépcsőben történik, és a tervek szerint tavasszal befejeződik. Az orgonafelújítás teljes költsége a megkapott árajánlat alapján 7.718.000 Ft, ebből az első ütemben megvalósult 3.400.000 Ft, amelyből 3 millió Ft az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megítélt állami támogatás, és 400.000Ft önkormányzati támogatás volt. A második ütem költsége 2.794.000 Ft, amely összeget magánadományból finanszíroztak. A harmadik ütem költsége 1.524.000 Ft, amely összeg jelenleg még nem áll rendelkezésre, ehhez kérik a helyi állampolgárok és a hívek anyagi hozzájárulását.