A tavalyi év sikereit követően idén is meghirdetésre kerül „Az Év Digitális Faluja” díj pályázat a digitális innovációkat alkalmazó települések számára, így a vételkörzetünkből is várják a jelentkezéseket.

Az Év Digitális Faluja díj célja, hogy a települések képesek legyenek a lehető legnagyobb körben használni és bemutatni a digitális fejlesztéseket, kiaknázva a bennük rejlő adottságokat. A díjazás által széles körben megismerhetővé válnak a már létező hazai digitális jógyakorlatok is, elősegítve ezzel a települések közötti együttműködések kialakulását, a helyi közösségek erősítését és a térségszintű fejlesztések elterjedését. Az Év Digitális Faluja címre a digitális innovációkat alkalmazó – 5000 fő alatti – Kárpát-medencei települések pályázhatnak négy kategóriában.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2022. szeptember 30. Az Év Digitális Faluja díjra pályáznia bármely digitális innovációkat alkalmazó 5000 fő alatti településnek lehet.