Több mint 300 gyermek felügyeletét biztosítják a gyáli Erzsébet táborok. Az ERZSÉBET TÁBOROK Magyarország legnagyobb táboroztatási programja, amelyet az egyházi hátterű Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány valósít meg ötödik éve.

Az Erzsébet Alapítvány Magyarország Kormányának támogatásával számos tábort szervez, és megannyi gyermekprogramról gondoskodik egész évben. Alapértelmezetten a Balaton-partján összesen több ezren vakációzhatnak egy időben, és az erdélyi táborhely, valamint a partner-táborhelyszíneken megvalósuló Gyógyító Szent Erzsébet-táborok is várják a gyermekeket. Több tízezer diák nyári programjairól és étkezéséről azonban közvetlenül a lakóhelyen, a Napközi Erzsébet-táborok által gondoskodik az Alapítvány. Ennek részeként idén a Gyáli Ady Endre Általános Iskola szervezett napközis tábort a gyáli általános iskolákba járó gyermekeknek. Gazdikné Kasa Csilla, az Ady Endre Általános Iskola igazgatója arról számolt be, minden héten 50-55 gyermek tölti a napjait az iskolai foglalkozásokon egészen augusztus 7-ig. Tematikus heteket szerveznek, foglalkoznak gyógynövényekkel, az olimpiával, környezetvédelemmel, közlekedéssel, a tengerek, óceánok és a madarak világával. A hét témájához kapcsolódnak a programok, a kézműves foglalkozások, a sportjátékok és a kirándulások is.