Fél évvel meghosszabbodnak a jogosítványszerzéssel kapcsolatos határidők a koronavírus-járvány miatt. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében emlékeztetett: a járványügyi veszélyhelyzeti rendelkezésekkel összhangban március 19-től mintegy két hónapon át szüneteltek a közlekedési vizsgák. Így az érintett szolgáltatók, személyek nem tudták megszerezni, megújíttatni, meghosszabbíttatni a közlekedési bizonyítványokat és engedélyeket. A vizsgák május második felében a korlátozások fokozatos enyhítéséhez igazodva előbb vidéken, majd Budapesten és Pest megyében is újraindultak. Az átmeneti felfüggesztés következtében például a közúti járművezetők esetében is előfordulhat, hogy egyes tanulók a képzés-vizsgáztatás területén jogszabályban rögzített határidőket nem tudják tartani, így akár a teljes képzés megismétlésére kényszerülhetnének. A forgalmi vizsga elmaradása akár féléves időveszteséggel, a képzési és vizsgadíjak újbóli befizetése több százezer forintos kiadással is járhatna.