Miután barátnője otthagyta, egy autóból kirángatta, majd felpofozta, és fellökte az éppen tőle költözködő, 19 éves lányt egy 36 éves férfi Dabason. A Police.hu híre szerint a pár már több napja vitatkozott, amikor egy márciusi nap a lány végleg megelégelte a veszekedést, és elhatározta, hogy véget vet a kapcsolatnak. Miután összepakolta a holmiját, egy helyi barátnőjétől kért fuvart román származású barátja dabasi lakásához. A költözés közben a kocsijuk azonban lefulladt, ezért félreálltak. Ekkor talált rájuk az a szintén autóval közeledő elhagyott fél, aki meglátva őket megállt, kiszállt, feltépte a vesztegelő autó ajtaját, majd kirángatta volt barátnőjét a kocsiból, felpofozta, ezután pedig ellökte őt. A feldühödött férfi ezután beült az anyósülésre, majd a hurcolkodásban segédkező barátnőt kezdte ököllel ütni, közben a könyöktámaszt is eltörte, 25 ezer forint kárt okozva. Csak akkor hagyta abba a dühöngést és hajtott el autójával, amikor a 17 éves lány édesapja megérkezett.A rendőrség közlése szerint a két lány könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrök garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a férfit, aki tettét elismerte és megbánta. A dabasi rendőrök befejezték a nyomozást, az ügyet vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek